"Gyermekem,
hallgass figyelmesen.
A történet, amit elmesélek, nagyon fontos.
Ez egy hosszú, hosszú történet egy utazásról,
ami szülőről gyermekre száll végtelenül, mostantól kezdve."

"Miért mászkálsz utánam egész idő alatt?!
Ahogy mondtam, menjünk a partra játszani.
Kergetjük majd egymást, locsoljuk egymást a vízzel és,
ha befejeztük, a végén azt mondjuk: "Viszlát holnap!"
Mintha barátok lennénk?
Igen, barátok.
Barátok vagyunk."

"Már kiskoromtól kezdve a gondolataim mindig is az égben szárnyaltak.
Miért?
Nem tudom.
Én csak...
Úgy érzem, hogy a másik énem ott van.
Hát nem romantikus?
A gondolat, hogy az igazi énem ott van a felhők között
csodálatosan hangzik.
Képesnek lenni ellátni olyan messzire és
közben minden olyan jelentéktelennek tűnik a földön,
és az ember képes felfedezni magában
a mások iránti jóságot, nem gondolod?"

"Úgy döntöttem elhagyom a várost.
Túl sokáig maradtam itt...
A legfőbb ideje elbúcsúzni.
Velem akarsz jönni, Tohno?
Meg akarom neked mutatni a világot.
Nem egy álmot.
Az igazi világot.
Világ...
Menjünk és keressük meg a saját világunkat!"

"Az égben él egy magányos lány.
Lány...
az égben?
Csak szomorú dolgokról álmodik.
Sosem lesz boldog, ezért
álmodik szomorú dolgokról.
A hátán mozdulatlan szárnyak vannak.
Melyeknek misztikus ereje van...
... ezek a szárnyak magukban tárolják
rengeteg ember emlékeit.
Kaptam egy tollat ezekből a szárnyakból..
...mert volt valaki, akivel
találkozni akartam...
És azt hittem, hogy ha őt boldoggá teszem
akkor az égi lány is boldog lesz..."

"Az emberek nem élhetnek emlékek nélkül,
de csak az emlékeiknek sem élhetnek."

"Az álomnak egyszer vége kell,
hogy szakadjon.
A végtelen álom, átfordulhat csupa szomorúságba.
Ezért adom vissza neki a tollat.
Tudom, hogy szomorú mindenkitől búcsúzni, de...
...én csak egy álom vagyok.
A csillagoknak el kell tűnniük,
mikor a nap felkel."

"Mondd mosollyal az arcodon, hogy "viszlát"
Michiru és te mosolyogsz?
Igen...
Nehéz búcsúzni.
Nem nehéz, mert mosolygok! "

"Yukito... Az nem véletlen, hogy
ezeket álmodom, igaz?
Azt, hittem, hogy ez a nyár különleges lesz.
Nagyon igyekeztem, hogy barátokat találjak.
Mikor veled találkoztam,
akkor kezdtem el álmodni.
Azt hiszem, ez mind összefügg...
...ezért most minden tőlem telhetőt megteszek.
Azt hiszem, hogy ez a nyár
lesz az én legfontosabb emlékem...
...mert, ezen a nyáron ismertelek meg téged..."

"Túl közel kerültünk egymáshoz.
Már semmit sem tehetünk.
Nem lehet segíteni, igaz?
Úgy kellene játszanom, most is, mint
mindig, egyedül.
Lehetséges...
Ez a nyár nagyon vidám volt!
Nyár, melyet veled töltöttem el.
Nekem is.
Igazán?
Igen."

"Ez a gyermek azt mondta, "szeretném látni az óceánt."
...de nem tudtam őt elvinni oda.
Oly sok dolgot szerettem volt érte tenni,
de egyetlen dolgot sem tudtam megtenni...
habár a nyár még épphogy csak elkezdődött."

"Mit akar ez jelenteni?!
Hát jó, akkor figyelj!
Az igaz, hogy így tartom őt,
de nem úgy jutottunk el idáig, ahogy azt te gondolod.
Ez nem olyan, mintha egy ártatlan lányt alkohollal
itatnék, és elvinném egy félreeső helyre...
Nem kérdeztem semmit!"

"Szörnyen sajnálom hogy ilyen ronda
dolgot műveltem.
Nem tudtam a részleteket,
ezért egy kicsit kiborultam.
Azt nevezed te kicsinek, te időzített bomba?
Mondtál valamit?
Nem, semmit."

"Ááá, a ventillátor megint befújja a port!
Ááá, a szójaszósz tartója leesett!
Ááá, az olívaolaj is kiömlött!
Ááá, Yukito-san tojásos szalonnája
szörnyen sikerült.
Áááá-ááá-ááá!
Hé, Misuzu!
Nyertem!"

"Nem olyan az íze, mint a pornak?
Mit értesz ezalatt?!
Semmit, egyáltalán semmit."

"Hékás, valami történt ezzel az étellel, igaz?
Semmi sem történt, semmi.
Akkor miért sugallja a szemed azt, hogy
"húú, ez tényleg megeszi"?
Az én szemeim nem olyanok, nem olyanok."

"Ez az álmom vége.
Az álmom vége, melyben, Michiru-ként éltem.
A szárnyaim elfeledték, hogy kell repülni...
...mert mindig csak megjátszottam, hogy repülök.
Van értelme a szárnynak, ami képtelen repülni?"

"Ha lenne varázserőm...
Én...
arra használnám, hogy
találkozhassam a mamámmal.
Találkozni szeretnék vele
és bocsánatot kérni
rengeteg dologért.
Meg kellene köszönnöd neki,
és nem bocsánatot kérni.
Az anyukádnak köszönheted, hogy itt vagy, igaz?
Ha valaki azt mondaná nekem,
"Bocsáss meg, hogy megszülettem."
Mérges lennék."

"Elég volt ebből az elcsépelt beszélgetésből;
kezdődjék a nap fénypontja:
Erotikus Beismerések Estje!
Hogyan kötöttünk ki ennél?!
Áh, már attól felforr bennem a vér,
hacsak kimondom a címét!
Perverz vagy, vagy mi?!"

"Van értelme azoknak a szárnyaknak is, melyek nem tudnak repülni, mert őrzik azokat a drága emlékeket amikor még repültek!"